A szakmát és érettségit is biztosító intézményekbe tíz százalékkal többen, a diákok majd 41 százaláka jelentkezett. Három éves szakképző iskolába mintegy 20 százalék, hagyományos gimnáziumba pedig a jelentkezők harmada regisztrált – írja a Magyar Nemzet. A technikumok esetében szinte minden ágazatnál nőtt az érdeklődés, a legtöbb fiatal az informatika és távközlés, a gazdálkodás és menedzsment, illetve a turizmus, vendéglátás ágazatokat választotta. Ráadásul vonzó, hogy itt automatikusan át lehet kerülni a felsőoktatásba, illetve minden diák ösztöndíjat is kap. Aki sehová sem jutott be, május 10-étől próbálkozhat a rendkívüli felvételin.
(Fotó:hellovidek.hu)