Május 10-én van a madarak és fák napja, amelynek alkalmából Bábolnán a helyi bölcsőde és óvoda összefogva a szülőkkel és családokkal a helyi arborétumban egy különleges programot szervezett. A közösség szempontjából nagy jelentősége van annak, hogy a családok és az intézmény közösen valósít meg programot, mert így van idő másképp is kapcsolódni, beszélgetni esetleg olyan témákról és kérdésekről is, amelyekre a mindennapokban nincs idő és tér. A családok és intézmények mellett a szervezésben helyi civil szervezetek is részt vesznek, így a természet védelme mellett a gyerekek együttműködésből, közösségépítésből is egy jó mintát láthatnak. A program biztonságos feltételeiről a helyi polgárőrök gondoskodnak, ez erősíti a kapcsolatot a lakosság és a polgárőrség között.
A program egy rövid kerékpár túrával indul, amelynek keretében az arborétumhoz tekernek a családok – fontos szempont, hogy ehhez mindenki valamilyen járgányt ragad és azzal érkezik a helyszínre. Az esős, szomorú idő ellenére a családok megfelelő ruházattal és esővédő felszereléssel felvértezve eltekertek az arborétumig, majd vissza az óvodába, ahol a tornaszobában bábos elődás keretében vezették fel a madarak és fák védelmének, a természetvédelemnek a fontosságát.
A program keretében Kalap Jakab volt a vendég, aki egy interaktív bábos mese keretében mutatta meg a gyerekeknek, hogy miért fontos a fák és a madarak, az erdők és a természet védelme. A mese keretet adott a témának, a gyerekek így számukra befogadható metaforákon keresztül értették meg, hogy nekik személyesen miért fontos vigyázni a minket körülvevő természetre. Az előadás végén lehetett kérdezni és beszélgetni, így a megértés mélyebb szintre került.