A Nemzetközi Sportlövő Szövetség felmentette Péni István válogatott sportlövőt, akinek a márciusi doppingtesztje pozitív lett. A hazai szövetség pénteki tájékoztatása szerint az ISSF „az orvosi és antidopping bizottságának minden részletre kiterjedő vizsgálata, illetve az annak során tett megállapítások alapján” hozta meg a döntését. Ennek következményeként Péni a nemzetközi szövetség versenyein „teljes jogosultsággal állhat rajthoz”, azaz indulhat az olimpián. Az illetékes testület megállapította többek között, hogy Péni István a szóban forgó doppingügyben vétlen, vele szemben szabotázs történt. Az MSSZ vasárnap jelentette be, hogy Péni szolgáltatta a márciusi pozitív tesztet, előzőleg, múlt szerdán pedig azt közölte, hogy felfüggesztette Sidi Péter versenyengedélyét, mert a gyanú szerint behatolt Péni szobájába az indiai világkupaversenyen.
Kép: sport365.hu