Az Emberi méltóságért kitüntetéssel ismerte el Karikó Katalin Széchenyi-díjas magyar kutatóbiológus, biokémikus, az egyik koronavírus elleni, mRNS alapú vakcinát kifejlesztő BioNTech cég alelnöke munkásságát pénteken…
Danyi Gábor vezetőedző távozik a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatától. A szakvezetőt a Ferencváros elleni bajnoki mérkőzést követően mentették fel a munkavégzés alól. A…
A pandémia miatt idén tavasszal több szűkkörű ünnepség keretében adja át a Komárom-Esztergom Megyei önkormányzat a tavaly megítélt megyei elismeréseket. Pénteken délelőtt a Megye Gazdaságáért…
Egy elképesztően friss és üde új dallal jelentkezett a SuperStereo Völgyesi Gabival kiegészülve. A „Holt-tenger” című dalról Hittaller Andrea beszélgetett Laskai Viktorral.
A kedvező járványügyi adatoknak és a kórházban ápoltak csökkenő számának köszönhetően újabb intézkedések következhetnek, amelyekkel vissza lehet térni a régi életünk felé – mondta az…
A templomfelújítási támogatásokból jut azoknak is, akik már hozzáláttak ahhoz, de azoknak is, akik most kezdik a templomok szépítését – mondta a Miniszterelnökség egyházi és…
Egy brit újságíróról van szó, aki két évvel ezelőtt költözött a lakásába. A konyhájában volt egy álszekrény, és két év után döntött úgy, hogy megnézi,…
Konkoly Evelin a helyi gyermekotthonból engedéllyel távozott még április 15-én, de azóta nem tért vissza. A 14 éves lány 163 centiméter magas, barna szemű, fekete…
A rendőrség nyolc helyszínen tartott kutatásokat és négy személyt fogott el az ügyben. Az Europol és az Interpol közreműködésével azonosították be a bűnszervezet vezetőjét, aki…
Az együttes Portugáliával, Izlanddal és Hollandiával került azonos csoportba a jövő januári magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokság csoportkörének sorsolásán. A január 13-30. között zajló torna lesz a…