fbpx
Menü Bezárás

Továbbra is szabálykövetők az üzletek

A fogyasztóvédelem az elmúlt két hétben több mint 1500 boltot ellenőrzött, és jó tapasztalataik voltak: a legtöbben maradéktalanul betartják a védelmi szabályokat, ahol pedig hiányosságot tártak fel, ott szinte azonnal orvosolta a problémát az üzlet – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára. Schanda Tamás hangsúlyozta: a kereskedők mögött is nehéz év áll, és köszönetét fejezte ki az eddigi helytállásukért, hiszen – mint mondta – ők biztosítják azt, hogy “mindenhez hozzájuthassunk, amihez szeretnénk”.

Kép: startlap.hu

Kapcsolódó cikkek