Újabb segítséggel bővült a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapja, már elérhető a családikedvezmény-kalkulátor – hívta fel a figyelmet a NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó és Vámigazgatósága. Az éves bevallás elkészítéséhez használható családikedvezmény-kalkulátor segítségével kiszámolható, hogy az adóalany milyen összegben tud kedvezményt érvényesíteni és a bevallását hogyan kell kitöltenie. A program kizárólag az adózó által megadott adatok alapján számol, ezért célszerű a munkáltatóktól, kifizetőktől kapott igazolások adatai alapján kitölteni. A bevallás kitöltésekor nyilatkozni kell a gyerekekről, azaz az eltartottakról, kedvezményezett eltartottakról, közös igénybevétel, megosztás esetén pedig ennek tényéről. Ha a bevallási tervezet már tartalmazza ezeket az adatokat, célszerű azokat ellenőrizni – jelezte az adóhivatal. A másik, a jogszerű családi kedvezmény kiszámítását segítő kalkulátorral meghatározható az év közben jogszerűen és jogosulatlanul igénybevett családi járulékkedvezmény összege.
Kép: mandiner.hu