Történet
Kereskedelmi rádiónk fiatal, lendületes műsorvezetőink, állandóan frissülő hírvilágunk miatt egyre kedveltebbé válik a teljes lakosság körében, így reklámértékünk is nagyban növekedett. Rádiónk Komárom-Esztergom megyén kívül Budaörs, Székesfehérvár, Pápa és Győr környékén is tisztán hallható, de az interneten (www.forrasradio.hu) vannak hallgatóink Debrecenben, Zalaegerszegen, Pécsen és külföldi országokban egyaránt.
A Forrás Rádió kiemelten kezeli a magyar zenei előadókat Repertoárunkban a legkedveltebb dalok és a legújabb slágerek mellett rég nem hallott dallamokat sugárzunk hallgatóink felé.
Műsoraink közkedveltek, hiszen Forrás Café című ébresztő magazinunkban – reggel 6 és 10 óra között – Fenyvesi Zoltán és Illyés Roland a térség és az ország közismert személyiségeivel beszélget. Vendégeink között köszönthettük már Keresztes Ildikót, Südi Iringót, Dombóvári Istvánt, Kassai Viktort és számos szinkronszínészt, többek között rádiónk „hangját”, Kautzky Armandot.
A Forrás Koktéllal és a kívánságműsorral napközben – 10 és 15 óra között – igen forgalmas órákat bonyolít le Gazdag Kriszta, majd délután 15 órától este 7-ig Bálint László hozza a jobbnál jobb zenéket és beszélget a hallgatókkal.
Rádiónkban természetesen a hétvégére is komoly hangsúlyt fektetünk. Szombaton délelőtt és vasárnap délután Zimmerer Tamás várja hallgatóinkat a Forrás Hétvége és a Lazító című blokkokkal – érdekességekkel, helyszíni bejelentkezésekkel és természetesen kívánságműsorral.
Reggel 6-tól félóránként, majd 9-től este 8-ig óránként jelentkező informatív hírműsorainkban komoly hangsúlyt fektetünk a helyi információk közlésére.
A 2010 decemberében végzett, kérdőíves közvélemény-kutatásunk igen pozitív adatokkal szolgált. A megkérdezettek 65%-a rendszeresen, napi gyakorisággal hallgatja a rádiót. A válaszadók 49%-a egész nap minket hallgat.
Főképp a munkahelyen (41%), autóban (34%) és otthonukban (31%) hallgatják a Forrás Rádiót. A megkérdezettek 28%-a jelölte be, hogy közösségi tereken: a Gyémánt Fürdőben, a tatabányai műjégpályán, a tatai Fényes Fürdőben, üzletekben és egyéb szórakozóhelyeken is hall bennünket. Műsorainkkal és híreinkkel 80 százalékban elégedettek hallgatóink.
Visszajelzéseink egyértelműen azt mutatják, hogy a rádióhallgatók szívesen hangolnak az FM 97.8-ra, hirdetőink folyamatosan növekvő létszáma pedig azt jelzi, hogy magas hallgatottságunk és igen kedvező hirdetési tarifáink miatt meglehetősen jó hatásfokkal használhatják ki a rádió adta lehetőségeket.
Hirdetőink között egyre több helyi, regionális és országos cég található meg, de kapcsolatban állunk az ország legnagyobb reklámügynökségeivel is.
Fontosabb partnereink: Vértes Center, Modern Üzleti Tudományok Főiskolája, Gyémánt Fürdő, Geotech Kft., Suzuki Vitai, Opel Tatabánya, Cocoon Étterem (Tata), Autófórum Riegler kft., Cola Car, Frundi Kft., Europlast Team Kft., Kelemen Építőipari Kft., Gottwald Hotel és Étterem, Orange Card Kft., Tata Város Önkormányzata, valamint számos helyi kisvállalkozás Tatabányán, Tatán, Komáromban, Környén és Oroszlányban; Rádió 1 – Budapest


