Megvan a 20 hazai döntős dal! Irány a 2012-es dalverseny!
2012 jan 12, szerző: Bálint László
Tíz-tíz szerzeményt január 28-án és február 4-én az m1-en és a Duna World csatornán élőben sugárzott elődöntőkön mutatnak be, a zsűri és a nézők szavazata alapján összesen 8 juthat tovább a február 11-i nemzeti döntőbe.
170 pályázó 202 dalt küldött a Magyar Televízió és az MTVA 2011 decemberében meghirdetett pályázatára, melyet a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál magyar indulójának kiválasztására írtak ki. A kilencfős, zenészeket, rádiós zenei szerkesztőt és tévés szakembereket is magában foglaló szakmai zsűri 13 órán át hallgatta a dalokat. A húsz legjobb az első és a második elődöntőben, két csoportban küzdhet meg a továbbjutásért, a február 11-i élő nemzeti döntő nyertese képviselheti majd Magyarországot a májusi azerbajdzsáni Eurovíziós Dalfesztiválon. A háromrészes, élőben jelentkező nemzeti válogató műsorsorozat A Dal címmel lesz látható az m1-en és a Duna World csatornán január 28. és február 11. között szombaton 20 órától. A 100 perces élő adásokban a versenyzők produkciói mellett sztárelőadók is fellépnek majd.
A televíziós show zsűrije négyfős lesz: Wolf Kati énekesnő, a tavalyi magyar induló mellett Csiszár Jenő rádiós és tévés műsorvezető, Rákay Philip, az m1 intendánsa és Rakonczai Viktor, zeneszerző, korábbi eurovíziós versenyző pontozza és értékeli majd a produkciókat.
Kategória:: Zene
A szerzőről:


